Portfólió

Zenei előadások: A portfóliómban megtalálhatók a legfontosabb koncertjeim, fellépéseim és zenei produkcióim, melyek széles skálán mozognak a szóló előadásoktól a zenekari koncertekig. Mindegyik egyedi hangulatú és megismételhetetlen.

A portfóliómban szereplő zenei előadások között megtalálhatóak az általam írt és előadott dalok is, valamint megzenésített versek is. Ezek szóló előadások, melyeket gitárral (néha zongora kísérettel) adok elő. Az egyedi hangulatot a változatos hangszerek megszólaltatása adja.

Elsőként a szóló előadásaimat említeném, melyek során saját dalaimat és feldolgozásokat adok elő akusztikus gitáron. Ezek a koncertek intimebb hangulatot teremtenek, ahol közvetlen kapcsolatba kerülhetek a közönséggel. Az ilyen típusú műsorokat annyira szeretem, mert átjárja a lelkünket a boldogság. 

Ide most mit kell írni?

Már óvodás koromban kezdődött, hiszen rengeteg verset, dalt, mesét tudtam és adtam elő. Imádtam szerepelni. Sokat vittek fellépésekre - de mivel kicsi növésű voltam- a városi (és egyéb) rendezvényeken székre állítottak, hogy ne csak halljanak, lássanak is a csodálkozó emberek. Édesanyám készített fel, édesapám szurkolt értem. Később minden folytatódott az általános iskolában, ahol szintén rengeteget szerepeltem (szavaltam énekeltem, kürtöltem, doboltam, furulyáztam és klarinétoztam). Társaimat a szünetekben és kirándulásokon szívesen szórakoztattam, nagyon élveztem, ha "központban" lehettem, néha egy jó poénért akár meghalni is képes voltam. Ebből középiskolában már kicsit visszavettem, de ott is nagyon népszerű voltam, mint ahogy a főiskolákon is. Erre tett rá még néhány lapáttal az, amikor megalapítottuk első zenekarunkat, ahol basszusgitáros lettem.


Készítsd el weboldaladat ingyen!